2019. március 24., vasárnap

Brexit aktuális



Brexit aktuális


A Brexit nemzetközileg elterjedt rövidítés az Egyesült Királyság tervezett kilépésére az Európai Unióból. Két angol szó összevonása: British (magyarul 'brit') + exit ('távozás', 'kijárat').

A brexit-et 2016. júniusában szavaztatták meg egy népszavazás keretében. Az eredményt ki is hirdették 2016. június 24-e reggelén, a szavazás aránya 51,9 százalék (17,41 millió szavazó) foglalt állást az EU-ból való távozás mellett, és csak 48,1 százalék (16,14 millió ember) választotta a maradást. A szavazásban megfigyelhető hogy a fiatalok többsége a maradás mellett döntött és a minél magasabb végzettséggel rendelkezők is a maradás mellett döntöttek. Csak nem mentek el elegen a szavazásra.

2018-as történések:

  •  2018 novemberében született egy kompromisszumos megállapodás, amely szerint az ország a Brexit után is vámunióban marad az EU-val és így Írországgal is, de azzal a feltétellel, hogy Nagy-Britannia idővel kilépne a vámunióból, Észak-Írország attól még a vámunióban maradna.

  •  Bizalmatlansági szavazás Theresa May ellen 200:117 arány lett a szavazás vége, így maradhatott miniszterelnöki posztján

Ami már 2019-ben történt:


  • 2019 januári szavazáson elutasították Theresa May miniszterelnök megállapodását (206 igen és 432 nem szavazat)
  • 2019. március 12-én az alsóház ismét elutasította Theresa May kormányfőnek az EU-val kötendő kilépési egyezményre vonatkozó, a januárihoz képest kiegészített formában benyújtott javaslatát. A képviselők ezúttal 391 nem szavazattal dobták vissza a javaslatot, míg a támogató szavatok száma 242 volt.

  • Másnap március 13-án a képviselők kimondták, hogy nem akarnak megállapodás nélküli kilépést, március 14-én megszavazták a hosszabbítás kérését az EU-tól.
  • Jelen állás szerint Theresa May-nek meg kell szavaztatni újra a  már kétszer elutasított kilépési megállapodást. Ha ezt sikerült megszavaztatni akkor május 22-ig maradhat az Egyesült Királyság az EU-ban. Ha nem sikerül akkor viszont április 12-ig kapnak haladékot és az Egyesült Királyságnak jeleznie kell az EU felé mit szeretne lépni.
  • Március 23-a, tüntetés, hogy maradjanak az EU-ban
 













 
















Március 23.: 12 óra a tüntetés napja:

Részese lehettem, úgy alakult, hogy pont aznap mentem be Londonba és hát nem igazán sikerült elkerülni a tömeget, sőt volt, hogy velük kellett haladni, mert nem lehetett átjutni másképp. A buszok terelt útvonalon jártak, így elég sokat kellett sétálnom, de igazából így utólag nagyon is megérte jelen lenni a tüntetők között, hatalmas élmény volt. Teljes mértékben kulturáltan vonultak. Én a Hyde Parknál találkoztam először a nagy tömeggel, de elszórva zászlókkal, molinókkal mindenhol látni lehetett az embereket. Később a Trafalgar térnél találkoztam a tüntetőkkel nagyobb számban, ahol egy szobrot is toltak, amin Theresa May feje volt egy nagy Pinokkió orral és arra ráhúzva egy babú, amire az volt írva, hogy gazdaság. A tüntetésen körülbelül 1 millió ember volt kint. Jelenleg van egy petíció is interneten, amit már közel 5 millióan írtak alá, ami szintén erről szól, hogy Nagy Britannia maradjon az Európai Unióban.
Mindenesetre hihetetlen élmény volt még másnap is olyan bele éléssel tudom mesélni mintha még mindig ott lennék, nehéz leírni ezt az érzést, hogy ez egy valószínűleg történelmet meghatározó esemény lesz vagyis maga a Brexit. 






Fontos információ;forrás: Wikipédia; Youtube ( Erdélyi Zsófia csatornája)

1 megjegyzés: